Bibó István (1911-1979) a 20. század egyik legjelentősebb magyar gondolkodója volt. És az egyik legkülönösebb is. Az emberiség és a nemzetek történetének értelmét keresve tanulmányaiban igyekezett eszméiért - az elméletalkotó szerepén túl - bármilyen minőségben (hivatalnokként, politikusként, forradalmárként) is fellépni. Ennek a kötetnek a szerzői - neves jogászok, szociológusok, szociálpszichológusok, eszmetörténészek - Bibó pályájáról, valamint műveinek 21. századi hatásáról és aktualitásáról szólnak. A nagyszerű gondolkodó alakját idézik fel, aki a trianoni békeszerződés okozta kiszolgáltatottság és veszteség közepette a demokratikus politikai kultúra megalkotásának esélyeit kereste, az általa leghatározottabban elutasított antiszemitizmus ügyében az előítéletes embereket is bevonó párbeszéd értelmét hirdette, és a közösségi, politikai, nemzeti hisztériák okait tárta fel. Arról az emberről szólnak, aki a kollektív nárcizmus elemzésében évtizedekkel előzte meg a korát, és a politikai értelmesség és cselekvőképesség perspektívájából elemezte a zsákutcás magatartásokat. Többek között a szerzők azt is megrajzolják, Bibó milyen társadalompolitikát ajánlana nekünk 2021-ben, az eltorzult magyar alkatról szóló tanulmánya mennyire aktuális a tekintetben, hogy megértsük a hazai felsőoktatás mai, önállóságától megfosztott helyzetét, és hogy az autoriter állam miként korlátozza a szabadságot.