"A világ mindig gyönyörű, nem azért, mintha valóban az volna, hanem azért, mert én úgy látom."
Akinek Pepin bácsi szövegeiből soha nem elég, az most megtalálja a számítását. A derék suszter csapongó monológja ugyan mindössze egyetlen mondat, de az kötetnyi hosszú, és a végén sincs pont, illetve nem egy pont van, hanem három, mintha csak levegőt venne a bácsi...
Egybemosódik itt néhány emberöltő "európai reneszánszának", azaz intimitásainak pajzán úri és póri története. Ugyanannyit nyom a latban egy Kača Rypová nevű táncosnő és "sörspecialista", mint mondjuk "a Ferenc Jóska". Mert akármilyen fennkölt volt az a császári família, ott is becsúszott egy-két malőr. Schratt Katalin. Vagy a császár fiacskája, a koronázó herceg, aki el kellett volna vegye Stefánia belga hercegnőt, de ő "inkább a Vecsera Mária testecskéjén legelészett, azon a nagy mellű és nagy szemű szépségen, no és mi lett a vége, kérném, tömeglövöldözés".
Színes, pikáns, derűs, ihletett szöveg. Hrabal ragyogó prózaírói tehetségének egyik legszebb foglalata.