Egyre több betegséget tudunk legyőzni. Nem csak betegségek lefolyásába avatkozunk be: ha kell, császármetszéssel segítjük ki a magzatot a számára már elviselhetetlenül szűk anyaméhből. Akkor hát miért nem tartjuk felelősségünknek, hogy kisegítsük az életből a terhét tovább cipelni - emberi méltóságától megfosztottságát elviselni - már nem képes meghalni vágyót? Ehhez és hasonló alapvető kérdésekhez kell vissza-visszatérnünk, remélhetőleg mindig egy lépéssel előbbre jutva.
A jó halálhoz azonban önmagában még a haldoklás hatásos lerövidítése sem vezet. A példamutatóan jó, méltóságteljes halál eléréséhez - amely az itt maradók haldoklás- és elmúlásfélelmének enyhítésével boldogabbá teszi az ő életüket is - semmiképp sem elég.
Ezért vezettem be az eutélia fogalomkörét, amely jó véget jelent, és magába foglalja mindazt, ami elvezethet életutunk méltóság- és szeretetteljes befejezéséhez. Ehhez nem elég az eutanázia legalizálása, sőt egymagában talán még ronthatná is az ilyen értelemben vett jó halál esélyét. A valóban jó halálhoz másféle gondolkodásmódra van szükség - arra, hogy kibéküljünk az életutunk végén türelmesen ránk váró, megváltó halállal.

Rég kivettük "Isten" kezéből a halált: Az új törvényeket nem szabad többé a középkor előtti fogalmakból vagy előzményekből levezetni. A modern biológiai, fiziológiai, pszichológiai, filozófiai és szociológiai fogalmak ismeretében, valamint a halállal és a haldoklással kapcsolatos kérdések összetettségét figyelembe véve kell azokat elfogadni vagy módosítani.