A "holnaplány" kifejezést Hajdu Lilly, a később jelentőssé vált pszichoanalitikus használta saját magára 1910-ben, orvostanhallgatóként. Olyan nőket képzelt a szó mögé, akik elmozdulnak a nő hagyományos ideáljától, és mindenekelőtt szellemi, alkotó emberként és társként tekintenek önmagukra. Róluk szól ez a könyv. A nők kapcsolódása a pszichoanalitikus szakmához az intellektuális női szereplehetőségek kibontakozásának reprezentatív jelensége. Számszerűen ugyan egy szűk csoport történetéről van szó, amely viszont rendkívül sok szálon érintkezik a korabeli kultúrával és társadalommal, ezért az életutak tükrében nemcsak a pszichoanalízis, de a nőtörténet, illetve a társadalom- és politikatörténet jelentős eseményei és folyamatai is nyomon követhetők. A könyv fejezetei egyfelől a nőiség pszichoanalízisben betöltött szerepét, jelentését, másfelől az első magyar női pszichoanalitikusok pályáját mutatják be. Feltárják a pszichoanalízis budapesti iskolájában dolgozó nők társadalmi hátterét, a szakmába való belépésük körülményeit, érdeklődési területeik jellegzetességeit. A fő fejezetek egy-egy jelentős női pszichoanalitikus: Hajdu Lilly, Gyömrői Edit, Bálint Alice, Kovács Vilma és Rotter Lillián életén és pályáján vezetnek végig, számos új életrajzi forrás bevonásával. Az utolsó fejezet rövidebb életrajzai további közel harminc korai magyar (és magyar származású) női analitikus portréját rajzolják meg - közülük többen szinte teljesen ismeretlenek voltak a pszichoanalízis-történet számára.