A vásárlók értékelése alapján 2025-ben 11. alkalommal lettünk Magyarország legjobb internetes könyváruháza.

Budapest építészete

A Corvina tematikus útkönyvek sorozatának nyolcadik kötete a mai Budapest területén található, különböző korokból származó építészeti emlékeket mutatja be. Az előző kötetek felépítéséhez hasonlóan kiemelten leírunk könyvünk 13 fejezetében 200 épületet, megadjuk a címét, a GPS koordinátáit, és hogy mikor látogatható. Időrendben vesszük sorra az építészeti stílusokat, és egyes fejezetek végén névvel és címmel felsoroljuk az adott kor egyéb építészeti emlékeit is, összesen 263 épületet. Igyekeztünk az egyes fejezeteken belül úgy elrendezni az épületeket, hogy ha lehetséges, séta keretében járhassa végig az útikönyv olvasója. Célunk volt, hogy az egyes stíluskorszakokon belül minél többféle épületet (szakrális-, főúri-, lakó-, ipari- és más egyéb épületet) mutassunk be.
Tudatosan nem számarányaiknak megfelelően vettük fel a különböző stílusok épületeit a kötetbe. Ha így tettünk volna, akkor a historizmus, a szecesszió és az art deco adná az útikönyv kilencven százalékát. De útikönyvről lévén szó, minden építészeti korszaknak egyformán kívántunk teret biztosítani. A könyvet több száz színes fotó teszi szemléletessé. 

Szerző: Bede Béla
Alcím: 200 kiemelt épülettel
Várható szállítási idő: 2-4 munkanap
Kötésmód: puha kötés
Megjelenés: 2020
ISBN: 9789631366402
Kiadó: Corvina Kiadó
Nyelv: magyar
Oldalszám: 336
Kezdete: 2026.02.28   Visszavonásig érvényes!
Megtakarítás: 1 397 Ft
27
Kedvezmény nélküli könyvesbolti ár (borító ár). 4 990 Ft
Kedvezményes online ár. 3 593 Ft
Adatok
Tömeg:
360 g/db
Figyelmébe ajánljuk a sorozat (szerző) további könyveit.
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Könyv Kategóriák
Menüpontok