Búvópatakok

Köztudott, hogy a pártállami diktatúra idején minden jobboldali gondolat eredendően üldözendőnek számított. De vajon hogyan élték túl a hagyományos politikai felosztás szerint jobboldalinak tekintett személyek és mozgalmak a Rákosi-, majd a Kádár-rendszer üldöztetéseit? Kik választották az évtizedekre szóló, csendes "alámerülést", és kik azok, akik továbbra is aktívan képviselték korábbi eszméiket? És vajon a rendelkezésünkre álló dokumentumok alapján meg lehet-e különböztetni a jobboldalhoz köthető valós társadalmi jelenségeket az állambiztonság konstruált ügyeitől?

Az Ungvári Krisztián által szerkesztett tanulmánykötet a Kádár-rendszer állambiztonsága szempontjából "jobboldalinak" tekintett hagyomány és gondolkodás, illetve az ezt képviselő csoportok 1945 és 1990 közötti történetéből ad reprezentatív válogatást. Mivel e meglehetősen széles - a progresszív konzervatív eszmétől a kisgazdákon át az egyetemi szervezkedésekig és a radikális szélsőjobboldali mozgalmakig terjedő - politikai paletta szereplői és nézetei a kommunista és államszocialista diktatúra idején egyként "ellenségesnek" minősültek, a kötet tanulmányai mindenekelőtt az állambiztonsági iratok feldolgozására épülnek.

Az összeállítás áttekintést nyújt az olvasónak a belügyminisztérium "jobboldali" ellenségképéről, részletesen tárgyalja a prominens kisgazda és kereszténydemokrata politikusok sorsát, illetve nyomon követi a háború előtti szélsőjobboldalhoz köthető mozgalmak utóéletét is. E hiánypótló kötet kitűnő írásai nem csupán arra világítanak rá, hogy a jobboldali hagyományok hogyan élték túl búvópatakszerűen a háborút követő fél évszázadot, de a ma jobboldalinak tekintett attitűdöket és mentalitásokat is jobban érthetővé teszik.