Demeter Arnold költészete mérhetetlenül személyes, anélkül hogy a
vallomásosság - sokszor fecsegő - kényelmébe takarózna. Az utóbbi évtized
költészetét túlnyomórészt az urbánus alanyiság jellemezte, a Búzaköd ezzel szemben
a(z erdélyi) magyar falu és kisvárosi közérzetét dokumentálja. És ha tehetné, fel az égig
írja.
Lírai néprajz, kétségtelenül, viszont figyelmét nem köti a tudományos
távolságtartás, hanem megrendítően közel képes kerülni ehhez a már letűnőben levő
világhoz. Egy egész birodalom, ami a nagyvárosok zajló betonrengetegéből nem
látszik, s ha mégis, csak lesajnálás övezi.
Ezeken a tájakon a vallásba, szokásokba, hagyományokba, a közösség ítéletébe
vetett vak hit sokszor a legszentebb törvény. Versbeszéde fokozottan poétikus, anélkül
hogy ezzel kozmetikázná a valóságot. Emléket állít élőknek, holtaknak, embernek,
állatnak, bűnösnek és elszenvedőnek - hisz tudja, ezek szinte sosem
különválaszthatók. Nem ítélkezik, de mer kritikus lenni, mert tudja, ez elengedhetetlen
kelléke a szeretetnek. Elvégre még a követ is meg kell szeretni.
André Ferenc