A vásárlók értékelése alapján 2025-ben 11. alkalommal lettünk Magyarország legjobb internetes könyváruháza.

Nyugat + zombik

Egy őszi estén a New York Kávéház összes ajtaja bezárul, s a bentlévők vérszomjas élőholttá válnak. Kivéve egy maroknyi túlélőt, az igazgató titkárát, a ház első pincérnőjét és egy modernista folyóirat néhány munkatársát. Róluk talán már hallott. Csepella Olivér tervezőgrafikus, a Halisten Stúdió tagja, a Csaknekedkislány tánczenekar szövegíró énekese. Tizenhét évesen jutott eszébe ez a dolog a Nyugattal, és mostanáig nem hagyta nyugodni. A könyv létrejöttét 2014-ben sikeres közösségi finanszírozás tette lehetővé: több mint ezer nagylelkű ember támogatása fedezte a képregényrajzolás éveit. Nélkülük a NYUGAT+ZOMBIK megmaradt volna annak az idétlen ötletnek, amit jó lett volna megcsinálni egyszer. Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen.

Szerző: Csepella Olivér
Várható szállítási idő: 2-4 munkanap
Kötésmód: puha kötés
Megjelenés: 2017
ISBN: 9789631364743
Kiadó: Corvina Kiadó
Nyelv: magyar
Oldalszám: 264
Kezdete: 2026.02.28   Visszavonásig érvényes!
Megtakarítás: 1 117 Ft
28
Kedvezmény nélküli könyvesbolti ár (borító ár). 3 990 Ft
Kedvezményes online ár. 2 873 Ft
Adatok
Tömeg:
550 g/db
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Könyv Kategóriák
Menüpontok