Csikász Lajos történelmi regénye IV. (Kun) László (1262-1290) Árpád-házi királyunk uralkodása idején játszódik. IV. László gyermekkorára rányomta bélyegét nagyapja, IV. Béla, és apja, V. István szinte folyamatos viszálykodása. Béla még magát Lászlót, és anyját, Kun Erzsébetet is elfogatta és bezáratta egy időre.
IV. László uralkodása során szembekerült a nagyapja és apja idején a bőkezű királyi adományoknak köszönhetően megerősödött főnemesi családokkal - az Anjou-kor történetéből jól ismert Csákokkal, Abákkal, Borsákkal, Kőszegiekkel -, Ottokár cseh királlyal, viszont sikerült szövetséget kötnie Habsburg Rudolf német királlyal.
László a "Kun" nevet a tatárjárás előtt behívott, majd elűzött, később IV. Béla által újra letelepített kunokkal való rokonsága és irántuk tanúsított vonzalma miatt kapta. A félig pogány kunok megtérését és tartós letelepedését szorgalmazó törvények pápai kikényszerítése után azonban az ő támogatásukat is elvesztette, mi több, halálát kun kezek által lelte.
1286. Erzsébet anyakirályné IV. László király udvarába rendeli rokonukat, Arbuzt, a kun főurat, hogy tanácsaival szolgálja a megrendült hatalmú uralkodót. A kun tanácsadó azonnal szembesül a főúri vetélkedésekkel és belharcokkal, és a hűség látszatának megtartása mellett a saját útját kezdi járni. Az Ezüst sávok, arany liliomokból ismert Ócsárd nembeli András és Letenyei Zsigmond még IV. László királyi testőrségének fiatal száznagyai, akik az árulások és intrikák közepette is hűségesen szolgálják a királyt, ám egy ifjú nemes, Vönöcki Sándor Budára érkezése tragikus fordulatot eredményez mind az ő életükben, mind az ország sorsában.
Csikász Lajos új regénye az eddigieknél árnyaltabb képet ad az 1286-1290-es évek Magyarországáról, és önállóan olvasható előzménytörténete a szerző Anjou-lobogók alatt című sorozatának. Az olvasó nem csak a Kun László királyságát feszítő ellentétekről és viszályokról tájékozódhat, de elmerülhet a "liliomos" kötetek szereplőinek előéletében és megértheti azokat az ellentéteket, amelyek mintegy másfél évtizeddel ezen regény eseményei után meghatározzák a cselekedeteiket.