Csodálatos Bolond

Levelet kapunk egy távoli földrészen élő, félig-meddig ismeretlen fiatalembertől, amelyben bejelenti, hogy felkeres minket. Amikor megérkezik, azzal szembesülünk, hogy az illető nem szép, nem vonzó, nem okos, de jó. Mondhatnánk, maga a megtestesült jóság, vagy legalábbis az egyik legközelebbi barátja. Aztán az idegen földről jött idegen férfinak a mi - otthonosnak nem mindig nevezhető, de jól-rosszul belakott - világunkban idegenül ható viselkedése előhoz belőlünk ezt-azt. Csupa olyasmit, ami már addig is bennünk lakozott. Jót? Rosszat? Ahány ember, annyifélét. Ami bizonyos, hogy a látogatás után már semmi sem ugyanolyan, mint előtte volt. És hogy végül szeretnénk még mondani valamit a jónak. Megköszönni, hogy találkoztunk. Önmagunkkal.