A romániai születésű, de húsz éve Madridban élő Sabin Muresan (1966) költészetén a
történelmi-filozófiai egyetemi stúdiumok jelentékeny nyomot hagytak: a szerző
versvilágában mítoszi időtávlatok közt lebegnek elénk bölcseleti dilemmák.
Központozatlan, avantgárd alanyiság végez itt asszociációs ugrásokat; a lajstromozó
versbeszéd, a számbavétel feszült higgadtsága egy soronként újat közlő gondolatiság
szolgálatában áll. A létezés rendjét katalogikus versbeszéddel imitálni igyekvő szándékmód
egyszerre a beszélőé és a költőé, de a befogadó is magára veheti a bizonytalan összetettség
jellegzetesen modern, érzékszervi identitását: "az agyam tele van jelenetekkel / melyeket nem
tudok megmagyarázni / a testem megtelt térrel / hermetikusan zárva hogy el ne égjen / az
összeomlás oka én vagyok / egy virtuális világot / öltöttem magamra" (bizarr világok).
Korok és kultúrák kavarognak ebben az egyszemélyes eszméleti térben, de épp csak
felvillan minden: mintha létezni sürgetné a beszélőt a nyelv - és a nyelvet a félelem. Mindez
egy úgyszólván elégikus tárgyiasságban oldódik föl - mely a beletörődés bátorságát is
ismeri: "a kivégző osztag előtt élek" (jóslat).
A metafizikai garanciákba vetett hit inkább mutatkozik kíváncsiságnak, mint
bizonyosságnak: "a tízparancsolat visszhangnak csapódik / még mindig úgy hangzik / mint
egy szomorú dal / de túl messze" (keserűség). A köznapi jelenetekre hagyatkozó, de bibliai
aurát sugárzó képhasználat felszabadító ötletek jegyzékévé avatja a szövegfolyamot. Az
esztétikai játék része például az is, hogy az új teremtés című rövidebb darabot ("egy új
teremtés felé / löksz engem / fogaim között tartok / egy zsinórdarabot / amellyel felkötöm / az
alma másik felét") kissé módosult változatban (vagy fordításváltozatban) az itt vagyok című
vers második fele is elismétli: "egy új teremtés irányába tologatsz / fogam között tartok / egy
darabka madzagot / hogy felakaszthassam / az alma másik felét".
Idővel és időtlenségekkel szembenéző, mozaikos vallomásosság a Muresané, de
világképe nem énfókuszú mégse: számos szöveghely, különösen a megszólító jellegűek vagy
a társadalmi vonatkozásúak, a megértésbe burkolt együttérzés energiáit tárja föl.
A kötet verskultúrájában a beszéd maga is világépítő képességeket mutat, egyúttal az
anyagi jelenvalólét romlásaiban való részvétel sem idegen tőle: "a ragozások összezavarták
protokollodat / a beszélgetés elégtételként érkezik hozzád / monológokba burkolt diadalom /
néma kudarcba fulladt" (megégett) - "bérbe vettem az állványokat / összeomlás előtt / nem
akarok több eleganciát / ablakokba kapaszkodom / lássam a lépcsők fokát / az ideiglenes
testek világát" (őrtorony).
Az epikusabban laza és önreflexív, traumaérzékenységében is gyakran önironikus,
mondattani megoldásaiban pedig poentírozottabb kortárs magyar költészethez szokott tekintet
már néhány lap után fölveheti Muresan nyelvi-poétikai tempóját s tempóváltásait (ami
nagymértékben köszönhető Pethő Lorand fordítói munkájának); ízlésünk csakhamar
alkalmazkodik ehhez a retorikai minőséghez - hogy "szertartásokba bonyolódva" magunk is
tágíthassuk "a helyet a sakktáblán" (vadászjegyzék).