Tersánszky Józsi Jenő szabályosan sodortat elbeszélései folyamával, keresztül-kasul e már letűnt, mégis ismerős világon; kocsmák, kávéházak, gangok, az éjjeli és hajnali Budapest, máskor falvak, kisvárosok miliőjében. Alakjai mellénk szegődnek, ahogy együtt végigloholunk lebujok, késdobálók, csehók, félhomályos utcák, kórházak, irodák, őrszobák során, de akár első világháborús fronton, majd a vészkorszakban, Budapest ostromán is. Közben pedig úgy folynak el emberi életek kisebb-nagyobb epizódjai, akár a pohárba töltött alkohol, macskakőre loccsanó felmosóvíz vagy kiserkenő vér. Delíriumos önkívület és macskajajos tompaság úgy váltakozik a szemünk előtt, hogy már-már megtántorodnánk, akár ha hajnaltájt lépnénk ki egy budai kiskocsmából. Kapaszkodjunk hát e világ szakavatott ismerője, kalandos életű szerzőnk biztos arányérzékébe, mellyel kérlelhetetlenül, mégsem kegyetlenül szemléli gyarló és halandó, szegény és gazdag, peches és szerencsés szereplőit. Egyszóval minket, embereket.

Nyerges Gábor Ádám