Dérkristályok Növekvő Sóhajából

A dezoxiribonukleinsav, ez a genetikai információkat tároló molekula még mindig tartogat meglepetéseket a világ tudóstársadalmának. De nemcsak a DNS, hanem a DNS (Dérkristályok Növekvő Sóhajából) című kötet is a kizökkentés módozatait gyakorolja. Nem csoda: örökítőanyag ez is, még inkább pedig: örökítőszellem.

Mítoszokba és inspirációkba csomagolt tudást bont ki, s csomagol új alakba, új rendbe és új nyelvbe Babics Imre legújabb verseskönyve - igaz, ezen csodálkoznunk sem kell: a szerző teljes költészete a spirituális vonzatú művelődéstörténeti hagyományok jegyében áll, a haikufüzérek éteri bölcsességétől a Gnózis című monstruózus alapvetésig.

A kötet mintegy madáchi panorámát nyújt, de történelmi színeknél-felszíneknél mélyebbre tekint: archaikus teremtésmítoszok és futurisztikus utópiavariációk gondolati dimenzióját nyitja egybe; szellemtani eredők dicséretéből ökofilozofikus civilizációkritikát bont ki; a vallomásos és a himnikus regisztert keveri, de a keserűség morális alakzataitól sem tartóztatja meg magát.

Kezdetektől végekig húzódik e nagyszabású gondolati eposz íve; s ehhez a poétikai vállaláshoz az alaktani-metrikai jellemzők is idomulnak: a művet korrodálhatatlan alkaioszi strófák alkotják.

A kiadvány másik különlegessége a mondandóhoz igazodó tipográfia: a versszakok sora DNS-spirált mintázva kanyarog végig a lapokon, azaz a nyelv materialitása, a költészet anyagszerűsége maga is részévé válik ennek a nagyon komoly játéknak: akárha a Logosz genetikája testesülne itt meg.