Dési János könyve éppúgy felidézi a régi és szerencsére velünk élő, alkotó nagyok emlékeit -Vitrayét, Friderikuszét, Szegváriét, és a sor még hosszan folytatható lenne -, mint a valamikori, elsüllyedt 'kicsikéit' , a sajtó napszámosaiét, akikre már csak pár porosodó újságévfolyam és néhány tréfás anekdota emlékezik.
Mik ezek az írások? Szórakoztató, vidám történetek, egyfelől. Móka és kacagás -egy egyáltalán nem vidám korból. Másfelől azonban kiadnak egy korrajzot a sajtónak arról a porladó korszakáról, amikor még nem létezett internet, Facebook. A hírekért, a riportokért meg kellett küzdeni, el kellett utazni, közel kellett menni - nem lehetett csak úgy összelopkodni az anyagot.
S érdekes módon közben mégiscsak maradt idő fergeteges ugratásokra (hogyan hitessük el a kollégával, hogy mindjárt kilövik az űrbe), és az emlékezetes történetekből a szerkesztőségi mindennapok állandó tartozékává váló elbeszélések lettek. S ezek így, most kerülnek a nagyközönség elé.
Ilyenek voltunk? Ilyenek is. 
Ráadásul elolvasni mindezt egyszerűbb, biztonságosabb és főképpen szórakoztatóbb, mint átélni. Bár sokszor az is különös élmény volt.
Vágó István