A 2023-ban 150 éves évfordulóját ünneplő Budapest a születése utáni év tizedekben Európa egyik legjelentősebb folyami kikötővárosa (is) volt. Ebből következően szerkezetét alapjaiban határozták meg a rakpartjai. Ahol ma utakat látunk, egykor színes városi térségek sorakoztak, amelyekben keveredtek egy mással a kereskedelmi és árvízvédelmi létesítmények, és ahol a társadalmi ellentétek máshol alig megtapasztalható módon mutatkoztak meg. Kötetünkből kiderül, hogy a mára letűnt rakparti élet csupán lépcsőfoka volt egy nagyobb ívű környezettörténeti átalakulásnak, amelynek során a városok iparosították a vízparti kapcsolatukat. A 20. század már a nagy kereskedelmi ki kötők kora. A gépesített logisztika igényei szerint kialakított medencés kikötők a településektől elkülönülve, a városlakók számára alig ismert rendbe szerveződtek. Város és kikötőjének változó viszonyrendszerét kötetünk Budapesten kívül többek között Bécs, Mohács, Baja és Újvidék példáján mutatja be. A záró fejezetben pedig külön tanulmányok foglalkoznak napjaink dilemmáival: mi lesz a felhagyott belvárosi kikötők sorsa, melyek az aktuális építészeti és városrendezési elkép-zelések? Napjaink ökológiai vitáit látva a téma relevanciáját egy építészetszociológiai könyv sorozatban különösen aktuálissá teszi, hogy benne nem csupán a tár sadalom építészeti lenyomata, hanem a természeti tájhoz való viszonya is tetten érhető.