Egy kozmetikus tükre

Pályakezdő kozmetikusként kerültem a fővárosba. A budapesti pörgés, a világ elvárásai és a nők közötti létben botorkáltam. A vendégeim mindent elmeséltek, én pedig minden alkalommal magamra öltöttem a végzettség nélküli terapeuta szerepét, hogy egy olyan helyet biztosítsak számukra, ahol önmaguk lehetnek. Egymás bizalmasai lettünk, de a nekik való megfelelés kényszere rövid időn belül átvette az irányítást. Örökös álarcok, meghasonulások jellemezték a hétköznapokat. Az évek alatt szerzett tapasztalataim során ráébredtem: az érzéseinkről beszélni nem szégyen, a sírás nem gyengeség, a bizalom ajándék, másokat húsba vágóan kritizálni felelősség. A számos történetből levont konzekvenciáknak köszönhetően rengeteget tanultam magamról és másokról a szolgáltató szektor falain belül.