Doma Péter legújabb regénye a keserédes nyolcvanas-kilencvenes évekbe kalauzol minket. Újra bőrünkön érezzük a kései kommunizmus érintését, ahogyan az 1990 utáni csalódást és kilátástalanságot is. Két egykori osztálytárs indul el a maga teljesen más útján a sokat emlegetett önmegvalósítás felé. Egyikük szenvedélyes, életigenlő zenész, aki mély igazságérzetéből fakadóan tettre és áldozatra kész, míg másik hősünk egyfajta álmodozó szobatudós, aki egy meglehetősen távoli, de végtelenül igazságos szociáldemokráciában hisz, s ezt készíti elő szinte vallásos hevülettel. Jellemük, mentalitásuk látszólag egymás ellentéte, ám mindkettejüket az önzetlen hazaszeretet fűti és a legfőbb igazságok iránti érzékenység jellemzi. Történetük kezdetben külön indul, mindketten kalandos, izgalmas, ám korántsem veszélytelen ifjúkori utat járnak be, még politikai elítéltek is lesznek egy ideig. Élettapasztalataik egyre csak gyűlnek, mígnem a jó sors egy közös színtársulatba tereli kettejüket, hogy a későbbiekben más téren is együtt munkálkodjanak. Lelkükben elismerik, s bátran vallják: Istené a dicsőség, az emberé a kötelesség.