Eszmélésem története

Ungváry Rudolf új kötete az elmúlt harminc évben született elbeszélésekből válogat, melyek a múlt század második felének személyes látleletét nyújtják. A gyermekként megtapasztalt második világháborútól és Budapest ostromától kezdve az egyetemistaként átélt '56-os forradalmon át a szocializmus mindennapjaiig és a rendszerváltásig kísérhetjük a szerzőt és családját a magyar történelem tragikomikus útvesztőjében. Az írásokból egy felnövekedéstörténet is kibomlik: a környezetét érzékenyen megfigyelő fiú fiatalemberré érik, aki megtanulja, miként győzze le saját félelmeit, és nézzen szembe mások ítéletével, hogy aztán felnőtt férfiként, bár iróniával tekint rá, mégis szenvedélyesen kutassa a világot.
Ungváry a szemtanú hitelességével, a történész kíméletlenségével, a szépíró szabadságával mesél a már nem is olyan közeli múlt eseményeiről, felmutatva, hogyan fonódik össze szétválaszthatatlanul az egyén sorsa a közösségével.

"Ez a ház, ha a lakói lelkében lejátszódó visszafordíthatatlan folyamatoktól eltekintünk, a front január közepi átvonulása idején és a korai orosz bejövetel során is szinte "a béke szigete" maradt. Ahhoz képest biztos, hogy mi minden történt tőlünk nem is olyan távol, akár néhány utcányira. Légvonalban alig ezer méterre a Dunába lőttek embereket. Ugyanaz az ég borult ránk, mégis, mindenhol másképp. A sors kegyét mindenki nagyon természetesként élte meg, és nem sok szót vesztegetett rá.
Ide születtem 1936-ban."