A nyelvi gyök alapú névrégészet rávilágít arra, hogy a magyar nyelv jóval korábban a Kárpát-térség nyelve volt, mintsem azt iskolai tanulmányaink során megtudhattuk. Az 1870-től kialakított nyelvtudomány a magyar nyelvű népesség bevándorlásának elméletét tette kizárólagossá, de ez az elmélet nem tudott választ adni arra, hogy lehetnek óriási számban magyar nyelvi alapon nyugvó földrajzi neveink. Ezt az ellentmondást fedik el a "puszta személynévből keletkezett" és a "törzsnévből létrejött" névmagyarázatok, amelyek uralják helyneveink etimológiáját. Ezzel párhuzamosan jelent meg a többnyire szláv közszavakból való eredeztetés, illetve a kettő kombinációja, amelynek lényege, hogy sok magyar helynév puszta személynévből keletkezett magyar névadással, de a név alapja szláv személynév volt. Az elmélet szerint a betelepülő magyarság átvette a szlávok személyneveit, közszavait és abból hozott létre magyar helyneveket. Ezek a magyarázatok nem csak helyneveink nyelvi eredetét kendőzik el. Az indoeurópai nyelvészet másik lényege, hogy nem tár fel és nem ad meg összefüggést a nevek között, nem tudja kimutatni a helynévanyag nyelvi névbokrait. Vizsgálatai révén szinte minden név egyedi, egyedül fejlődött, nincs összefüggése más nevekkel. Ezzel a megoldással a névanyagot nyelvi értelemben szétszórja, nem adja meg a közös gyökereket és a nevek egymással való kapcsolatát. Minderre a Helynévrégészet 1, és 2. kötet, és a bennük foglalt gyök + helynévképző(k) alapú vizsgálat eredményei rácáfolnak. A nevek a gyökök révén szoros kapcsolatban vannak egymással, ez egyben utal arra is, hogy a névadók egy közös nyelvet beszéltek. E nyelv gyökeiből indult a névadás, amely elsősorban a földrajzi hely vagy elem egyedi, kidomborodó természeti tulajdonságait írja le, így érthető meg, az a jelenség, hogy egymástól nagy távolságra fekvő földrajzi helyek azonos, vagy nagyon hasonló nevekkel rendelkeznek ma is a Kárpát-térségben.