Magyarország, a Monarchia részeként, kényszerűen lépett be a Nagy Háborúba. A nemzet megmozdult, és a magyar lobogó a hazaszeretetnek, a hótisztaságú becsületességnek és az életbe vetett reménységnek a színeivel lengette bokrétás pompáját országszerte. Mindenki elment, vagy menni készült. Rendíthetetlen hittel és bizalommal masíroztak Istenért, Hazáért és az igazságosabb jövendőért meginduló újabb és újabb harcokba. A világégés okozta, soha be nem hegedő seb - mind az emberé, mind a természeté -, a háború, mint az emberiség történelmének nagy eseménye, a természet elpusztításának eseménye is. Akinek a természet az otthona, abban szinte melléktermékként alakul a költészet: erdészeink, vadászaink ebben a közegben éltek, a történelem ebből szakította ki őket és helyezte át a háború véres-üszkös világába. Ettől az otthontól szigetelte el őket a háború, vagy fosztotta meg utána végérvényesen Trianon tragédiája.

Bársony István, a természet titkainak költői tudója, a korszak magyar vadászainak-erdészeinek mélyen tisztelt apostola. Ő, valamint a kor ismert és kevésbé ismert elbeszélői, népszerű korabeli lapok szerzőitől mindeddig szinte ismeretlen kincs született: nem csupán feltárják az utókornak a világháború frontjait, hanem az ott szolgálatot teljesítő katonák - köztük számos erdész és vadász - és az őket visszaváró hátország lelkiállapotának változásait is tükrözik. Ilyen formában egybegyűjtve még senki sem olvashatta eddig csak megsárgul újságlapokon fennmaradt és szerteszórt alkotásaikat...

Az elmúlt években, évtizedekben csak igen szerény mértékben emlékeztek meg a háborúban hősi halált halt erdészeinkről, vadászainkról. Ezt a hiányt kívánja pótolni ez a nagyszabású antológia és a kort idéző több mint száz színes illusztráció, egyúttal méltó emléket állítva a ködbe vesző múlt erdész-vadász hőseinek, tragikus sorsuknak.