Füzi László 70 éves!
"A kötetben szereplő tanulmányok megírása mögött személyes okok is meghúzódtak. Annak idején, még diákként, a hetvenes évek elejétől Németh Lászlót az ún. sajkodi korszakában keletkezett írásain keresztül ismertem meg. Azóta is ezek az írások állnak hozzám a legközelebb, nem csupán az időrendet, hanem mondandójukat tekintve is. Így akkor, amikor a kötetben szereplő tanulmányokat írtam, miközben írásukkor támaszkodtam korábbi munkáimra, a magam ötven évvel ezelőtti olvasmányélményeivel is szembenéztem. Ugyanakkor tudatában voltam annak, hogy Németh Lászlóról végleges kép nem alakítható ki. Ennek kapcsán teljes mértékben elfogadom Vekerdi Lászlónak a kötet egyik írásában is idézett megállapítását: 'Németh megismeréséről [...] eleve lemondhatunk, az ilyen Goethe-féle írók megismerhetetlenek. Elkeserítik a legmakacsabb műítészt is, azt hiszi, végre igazán elkapta hadonászó karjukat, s egy fügét mutató kezet húz rövidlátó szeme elé.'" (Idézet a kötetből)
Füzi László - Vekerdi megállapítása ellenére - ezekkel az újabb tanulmányaival ismét kísérletet tesz a Németh László-i életmű megfejtéséhez, feltárásához. És - nyugodtan mondhatjuk - kitűnő íráskészségével, nagy ismeretanyagával, különös tiszteletével magával ragadja az Olvasóit is. Újból kedvet csinál ahhoz, hogy Németh László műveit kézbe vegyük. És ez a legnagyobb erénye.
Az NKA támogatásával.