A vásárlók értékelése alapján 2025-ben 11. alkalommal lettünk Magyarország legjobb internetes könyváruháza.

Fürdők és fürdőhelyek Budapesten és környékén Észak-Magyarországon

Egy viszonylag új turisztikai könyvsorozat, a Hazai úti célok és ezen belül a Magyarország fürdőit és fürdőhelyeit bemutató sorozat második kötete a Fürdők és fürdőhelyek Budapesten és környékén - Észak-Magyarországon című.
Könyvünkben igyekeztünk a teljesség igényével dolgozni, vagyis minden Budapesten és Észak-Magyarországon működő gyógy-, termál- és wellness fürdő leírása benne van a kötetben, tehát az a kis fürdő is, amely rendelkezik legalább egy termálvizes medencével.
Ha valaki néhány napra, esetleg hosszabb időre keresi fel fürdőinket, a kellemes fürdőzés mellett nyilvánvalóan felmerül benne az igény, hogy megismerkedjen a településsel, illetve annak turisztikai szempontból érdekes látnivalóival. Könyvünk ehhez is segítséget nyújt, rövid település történetet közlünk, valamint az alapvető információkat a legfontosabb látnivalókról. A Kirándulás rész néhány környékbeli érdekességre hívja fel a figyelmet a teljesség igénye nélkül, mintegy jelzésértékűen csupán. 
211 színes fotó segíti az olvasót a tájékozódásban.

Várható szállítási idő: 2-4 munkanap
Kötésmód: puha kötés
Megjelenés: 2017
ISBN: 9786155725067
Kiadó: B.K.L. Kiadó
Nyelv: magyar
Oldalszám: 184
Kezdete: 2026.09.06   Visszavonásig érvényes!
Megtakarítás: 1 176 Ft
28
Kedvezmény nélküli könyvesbolti ár (borító ár). 4 200 Ft
Kedvezményes online ár. 3 024 Ft
Adatok
Tömeg:
390 g/db
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Fürdők és fürdőhelyek Budapesten és környékén Észak-Magyarországon
Fürdők és fürdőhelyek Budapesten és környékén Észak-Magyarországon
28
Kedvezmény nélküli könyvesbolti ár (borító ár). 4 200 Ft
Kedvezményes online ár. 3 024 Ft
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Könyv Kategóriák
Menüpontok