A kötet az 1990. december 20. és 1992. február 29. között a kormányban a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter tisztségét betöltő Gálszécsy Andrással Várkonyi Benedek által 2016-2017-ben készített életinterjút tartalmazza. Az interjúkötet hat fejezetben tárgyalja az életút legfontosabb helyszíneit és állomásait: a Horthy-korszakra eső mohácsi gyermekéveket, a Rákosi-korszakban megélt kitelepítést és munkaszolgálatot, a Kádár-korszakban induló és felfelé ívelő hivatali karriert, a rendszerváltás éveit megelőző tevékenységet a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, a rendszerváltás utáni első évek politikusi, miniszteri működését a döntéshozatali mechanizmusok kulisszatitkaival, végül az aktív nyugdíjas években folytatott tanácsadói/szakértői működést. A 20. századi rendszerváltások jórészét megélt életútat bemutató, olvasmányos, számos anekdotával és a nagyközönség által kevésbé ismert háttérinformációval fűszerezett interjúkötet bizton számíthat mind az egyéni sorsok, mind általában a magyar történelem, s nem utolsósorban a közelmúlt politikatörténete iránt érdeklődő olvasók kitüntető figyelmére.

Idézet a könyvből:

"Semmit nem közöltek velünk, csakhogy irány. Ez a Borzaspuszta, ahova mi mentünk négyszázan, tulajdonképpen egy birkanyájnak a helye volt. Két hosszú, tipikus hortobágyi birkaistálló volt. Nádfedeles, alacsony vastagfalú, aminek mind a két végén volt egy nagy kétszárnyú kapu, oldalt meg apró ablakok. Azokban volt kétszáz-kétszáz birka. Kizavartuk, kihordtuk a trágyát, behordtunk szalmát, és mindenki kapott két méter hosszú, egy méter széles helyet a szalmán. A feje alá rakhatta a holmiját, aztán ott letelepedtünk. ... Minden este volt sorakozó, amikor az ávósok ötször, hatszor végigszámolták a négyszáz embert, mert az istennek nem akart kijönni a négyszáz. Ezek nagyon egyszerű lelkek voltak, nyolcas sorokban sorakoztattak bennünket, és állandó gond volt, hogyha nyolcat be kellett szorozni iksszel, hogy kijön-e a négyszáz. Esténként rendre hosszasan elidőztünk ezzel az élőképes számtanórával."

"A miniszterelnökségen volt egy központi ügyelet. Egyszer rám csörög éjfél körül a miniszterelnökségi ügyelet, hogy a Belügyminisztériumot szeretné kapcsolni. Azt mondja az ügyeletes, hogy miniszter úr, most telefonált az óbudai szovjet laktanya parancsnoka. Megjelent a kapujuknál egy munkásőr egyenruhás őrnagy, részeg. Azt mondja, hogy kér ötven géppisztolyost, elfoglalja a parlamentet, és visszafordítja az egészet. Mi legyen vele? Mondtam, hogy kérem a parancsnok elvtársat, adjon még neki vodkát, aztán fektessék le valahova. Reggel meg engedjék el. ... Mit csináljak én egy obsitos, részeg munkásőrrel, több mint egy évvel a munkásőrség feloszlatása után? Csukják le? Ennél csak az lett volna komikusabb, ha ügyet csinálunk belőle."