Gottlob Bidermann lebilincselő, elgondolkodtató háborús memoárja eleven képet fest a keleti front brutalitásáról és rettenetéről, olyan részletességgel, ami a műfaj irodalmában egyedülálló.

A II. világháború szárazföldi harcairól írott memoároknál két alapvető kérdés merül fel: miért tette a szerző azt, amit tett, és hogyan sikerült állnia a megpróbáltatásokat. Gottlob Bidermann olyan történetet tár elénk, mely az új évszázad hajnalán egyre inkább ritkaságnak számít - egy történettel, mely intellektuális megközelítést és érzelmi választ is kíván. Bidermann a hétköznapi katonák közé tartozott, gyalogos volt, nem pedig harckocsizó vagy pilóta. Nem egy elit hadosztálynál szolgált, mint a Grossdeutschland vagy a Panzer Lehr, hanem egy névtelen alakulatnál, melynek számjelzése a telefonkönyvben található bejegyzésekre emlékeztet. Nem kapott rangos kitüntetéseket, és egyik érdemrendjét sem Adolf Hitler nyújtotta át személyesen. Két Vaskeresztje, Krím Pajzsa és közelharcpántja az orosz front gyalogsági veteránjainak többé-kevésbé szokványos kitüntetései közé tartozott, amennyiben életben maradtak, hogy viselhessék.

Ám ez nem jelenti azt, hogy könnyen ki lehetett érdemelni őket. 1942-ben Bidermann az orosz erősség, Szevasztopol elleni támadás frontvonalában harcolt: elkeseredett, hat hónapos ostrom volt, mely százezres emberveszteséggel járt, ám a Sztálingrád elleni hadjárat mögött háttérbe szorult. Bidermannt és hadosztályát 1943-ban északra, a leningrádi frontra vezényelték a városért vívott legendás küzdelem utolsó hónapjaira, amikor a haditudósítók és fényképészek már elhagyták a térséget újabb történetekért. A háború vége a kurföldi katlanban találta, ahol az 1944-es nagyszabású orosz offenzívák nyomán egy egész hadseregcsoport került csapdába a Balti-tenger partján. Bidermann akkor kapta rangosabb kitüntetéseit - a Német Aranykeresztet, a sebesülési jelvény arany fokozatát és a Heer dicsőséglapja pántot -, amikor a 132. gyaloghadosztály ádáz harcokat vívott a leningrádi front erdeiben és ingoványaiban, később, a háború utolsó hónapjaiban pedig a páncélvadász pántot is kiérdemelte. Az utóbbi kitüntetések legfőbb ismérve, hogy viselőjüknek gyalogsági tisztként jó néhány sebesülést és több hónapon át számos csatát kellett túlélnie, hogy megkaphassa. Teljesítménye azonban újfent lábjegyzetbe került, ezúttal a Harmadik Birodalom pusztulása miatt.

Emlékezetes beszámoló életről és halálról a front embertelen valósága közepette. Bidermann története páratlan részletességű csataleírásokat kínál. Memoárja ugyanakkor mélyebbre hatol az átlagos német gyalogos harctéri élményeinél, lévén hogy bepillantást enged a hazájától távol háborúzó katona gondolataiba, leírást ad a két egymásnak feszülő ellenség közt rekedt orosz parasztok életéről, felidézi a vereség és a kapituláció megaláztatását, majd a szovjet hadifogolytáborok kegyetlenségét.
- History Book Club Review