A macskákat sok író örökítette már meg a szépirodalomban, na de ki hallott már arról, hogy egy macska örökítse meg az emberi sorsokat, miközben elmeséli a saját nem hétköznapi életét. A kötet főhőse Szavelij, nem akármilyen kandúr: emberként gondolkodik, filozofál és érez, miközben teljesen macskaként viselkedik. Egy kimustrált Zaporozsec hátsó ülésén látta meg a napvilágot. Élt lakásban, mint elkényeztetett szobacica, de megszökött, mert meg akarta ismerni a nagyvilágot. Élt egy másik lakásban, de onnan is megszökött, miután szétcincálta a magát operaénekesnek képzelő papagájt. Tagja volt egy patkányfogó brigádnak a Tretyjakov képtárban, majd miután egy eszement szadista öregember kishíján az életét vette, kirgiz vendégmunkás fiúk vidám csapatába került. Azonban onnan is mennie kellett. Rövid időt töltött egy kolostorban tanyázó macskakolóniában, de a szabadságot választotta. Ekkor találkozik az igaz szerelemmel.
Emberi életek suhannak el kandúrunk mellett, megannyi történet, megannyi sors. Szerelmi csalódások, megkeseredett életek, szomorú sorsok és optimista, szabadságszerető macskák. Ott zakatol körülöttünk az épülő Moszkva, villamos csörömpöl, emberek sietnek, harangok szólnak az arany hagymakupolák alatt.
A szereplők, akár emberek, akár macskák, ízig-vérig húsvér figurák saját megismételhetetlen, különleges sorssal.
Mélységesen komoly és szép regény ez. Életről és halálról, örömről és bánatról. Macskákról és emberekről.