Jóna Dávid csepp híján egyidős a fiammal. Lelkületben, ars poeticában olyan közeli, hogy már őt is a gyerekemnek érzem. Az elmúlt két esztendőben sajátos lírai párbeszéd alakult ki közöttünk. Azért sajátos, mert nem szimultán váltjuk a szót. Dávid gyakran olyan versemre "rezzen rá" ötvenkét évesen, amit réges-rég, huszonévesen írtam, amikor ő még meg sem született. Máskor viszonylag friss termékemre reagál. Lehet, hogy nem is párbeszéd ez, hanem valamiféle egyhúron-pendülés két hangnemben. (Baranyi Ferenc)
A szakmai és emberi rezonancia az értékrendjeink metszetében jött létre. (...) Ma már az irodalmi jelenlétem megtartó, megerősítő öröme Baranyi Ferenc barátsága. Azt mondják, hogy az ember nem választja a barátját, hanem felismeri. És mi - a jó harminc év korkülönbség ellenére -, értjük és érezzük egymást, találkozásunk, irodalmi összekacsintásunk, ma már túlmutat önmagán. Abban a megtisztelő megkülönböztetésben részesültem, hogy Feri bácsi szellemi örököseként bízik bennem. És hogy ez mit jelent számomra? A megfelelés felelősségén túl? Olaj és tűz az álmokra. (Jóna Dávid)