"Csak a közepe sötét az égnek" - ezzel a sorral indul Terék Anna új verseskötete. A kötet mintha abból a sötétből sugározna ki, abból a fekete lyukból, ahol egykoron a nap világított. A hiány csillagjegyében keletkezett versek a szilánkos személyiség magánmitológiáját rajzolják körül. A vers, akár a fényképezés, nem rögzíti, hanem újraalkotja a múltat, az ég sötét közepét, ahol minden a maga tükröződésében látható, a férfi, a nő és a nemtelen harmadik. A kötet azonban nem lehúzó, sokkal inkább behúzó, erőt ad, fölbátorít szembenézni a vakító sötéttel, rálépni a befagyott szibériai Bajkál-tó jegére. Kit szólítanak meg a versek? Kié a néma sikoly? Ha az olvasó egyszer is meghallja ezt a hangot, megreped talpa alatt a jég. A versek olyanok lesznek számára, mint a saját árnyéka, amely háttal a napnak sötétlik elő. Terék Anna a Halott nők című, emlékezetes kötete után újabb súlyos darabbal állt elő, amelyet igazi könyvtárggyá avatnak az állandó alkotótárs, Antal László karakteres illusztrációi."
Orcsik Roland


"A város egy óriási bálna,
szívében remeg az iszonyat,
mert
messze az óceán,
messze a tenger,
és te is épp ennyire vagy
tőlem,
eltakar a föld.
És én hiába fekszem
ugyanennek a földnek
a másik felére,
nem tudlak kikaparni
egyetlen cet gyomrából sem."
(Fölissza úgyis)