Verselemzéseket írni úgy, hogy azok versértelmezések legyenek egy olyan korszakban, amikor a versek értelmezhetőségét az irodalomtörténészek jó része kétségbe vonja, kemény vállalás, amelyet az irodalomelméleti közmegegyezés egy része tudatlanságnak, tájékozatlanságnak vagy egyenesen őskonzervatív konokságnak minősít. Ez a divat kétségbe vonja a szerző személyiségét, írásának jelentését és a műnek a társadalom felé közvetítendő-közvetíthető szándékát. Ezzel szemben az én kutatási irányomat, célomat az értelem, a jelentés keresése szabja meg. Nehezebben járható út ez, mint ha lemond valaki a megtételéről. Könnyebb ugyanis elvetni azt a meggyőződést, hogy az irodalomban lehet valamilyen igazság vagy egy elképzelt világ valósága, lehet az írásnak körülhatárolható értelme, s könnyebb azt állítani, hogy az irodalom mindenképpen csak félreolvasható és félreérthető, mint végigvezetni az olvasót az értelmezésre irányuló gondolati kísérleten, megismertetni a megértéshez szükséges adatokkal, az értelmezésre szánt mű létrejöttének minél több körülményével.