Hullám

2004. december 26-án reggel a Srí Lanka déli partjainál pusztító szökőárban Sonali Deraniyagala elvesztette a szüleit, férjét és két kisfiát, ő maga viszont csodával határos módon túlélte az emberiség történetének egyik legnagyobb természeti katasztrófáját.
Ebben a bátor és megdöbbentően őszinte memoárban, több évvel a tragédia után, a Srí Lanka-i származású szerző beszámol az átélt borzalmas pillanatokról és leírja azt a hosszú belső utat, amit azóta megtett.
Lebilincselő, megrázó, gyönyörűen kiegyensúlyozott megemlékezés, amelyben megosztja az olvasóval a tragédiát követő első hónapokban átélt legszemélyesebb érzéseit: a valóság elfogadásával való dühös és tehetetlen küzdelmet, a mérhetetlen fájdalmat, a bűntudat pusztító érzését és önmaga elvesztését. A rákövetkező években lassan teret enged az emlékeknek, feleleveníti annak az életnek az apró örömeit, amelyet kegyetlenül és hirtelen elszakítottak tőle. Végigvezeti az olvasót a Colombóban töltött gyerekkorán, a férjével való megismerkedésen és a gyermekei születésének történetén. Mindeközben apránként világossá válik számára, hogy csak akkor lesz képes talpra állni, ha a fájdalomtól való félelmében nem próbálja elfojtani az emlékezést, hanem beengedi a mostani életébe a szeretteit.
Egy szívszaggató igaz történet az élet törékenységéről, és a szeretet erejéről, ami minden katasztrófát átvészel, és segít, hogy visszataláljunk önmagunkhoz.