A méltatlanul elfeledett magyar vadász, Iglódy Gyula (1885-1966) Nagyszebenben született nagypolgári család gyermekeként. Apja, aki szenvedélyes vadász volt, már kisgyermekkorától kezdve elvitte vadászataira. Az így szerzett élmények eredményezték, hogy a természet, az állatok és a vadászat iránti szeretete haláláig elkísérte. 
Hivatásának először a katonai pályát választotta, ám az I. világháború alatt fogságba esett. Miután hazaszökött, elfogadta a Románia utazási iroda vadászati osztályának vezetését. Bérvadászatokat szervezett, vadászterületeket jelölt ki és adott bérbe, melyekhez nemcsak az iroda fővadas területe, a brosteni uradalmi birtok, hanem saját bérleményei is segítségére voltak. 
Igazgatása alatt a brosteni vadászterület vadászkörökben igencsak híressé vált. Intézte a terület ügyes-bajos dolgait, de mellette szenvedélyesen vadászott is. Sok időt töltött magasleseken és kunyhókban, hogy minél jobban megfigyelhesse az állatokat.
Vadászemlékeiből állította össze e kötetet, mely eredetileg németül jelent meg, s az író barátja, gróf Pálffy Pál segítette a kiadását. A szerző bevezet bennünket a Kárpátok hegyeinek varázslatos birodalmába, ahol a hatalmas őserdőkben medve, farkas, hiúz, zerge éppúgy honos, mint a kapitális szarvasbika és az erős vadkan. 
Rengeteg feljegyzése és fotóanyaga Erdélyben maradt és elkallódott, de mint egy helyen írta: "...akárhogy is alakul a sorsom, ezeket az élményeket senki sem tudja tőlem elvenni".