Immanuel Kant 1775-ben megjelent filozófiai esszéje a tartós ("örök") béke lehetségességét vizsgálja, pontosabban annak feltételeit igyekszik meghatározni. Nemcsak amellett érvel, hogy a politikai és az erkölcs összeegyeztethető, és hogy a gyakorlati ész korlátait és az ember gyarlóságait figyelembe véve is a háborúk teljes megszűnése felé haladhat az emberiség, hanem olyan kérdéseket is felvet, amelyek épp mostanában válnak igazán aktuálissá. Azt például, hogy az államok, miközben a föderalizmus elvei szerint államszövetségeket hoznak létre, átadják-e vagy sem szuverenitásuk egy részét egy új, magasabb szintű, végrehajtó és kényszerítő erővel is bíró államnak. Az egyik legfontosabb tétele pedig: hogy az államnak - a tartós béke érdekében is - biztosítania kell, hogy a "filozófusok" szabadon kifejthessék véleményüket a politikai ügyeiben. "Amiben ez a nagy és kiválóan józan gondolkodó egész komolyságával hinni tudott, az mégsem lehet csupa utópia és naivság" - írta Kant művének fordítója, Babits Mihály 1918-ban.