Írók, költők, fogalmak

Amikor születtem, még élt Babits Mihály, és ő volt a szellemi élet humanizmusfelelőse. Em-berségérték-őrzője. Ezt a funkciót valamikor talán még az ifjú barátnőitől körülvett Kazinczy találta ki, aztán átkerült tőle Szatmárcsekére, a félszemű Kölcseyhez. Ez a funkció soha nem járt fizetéskiegészítéssel, amúgy társadalmi munkában vállalta, aki éppen vállalta. Nem nevez-ték ki, és nem is választották meg rá. És alapjában véve nem is csinált az illető semmi különö-set, csak egyszerűen volt. Létezett. Olyan volt, amilyen, és ehhez a funkcióhoz éppen ez kel-lett. Tulajdonképpen lehetett volna egyszerre több humanizmusfelelős is, sőt az lett volna jó, ha mindenki az. De valahogy soha nem alakult így ezen a tájon. Néha csakugyan többen osz-toztak rajta, de sajnos akkor sem mindenki. Mindenesetre Babits az volt. Aztán Kodály és Illyés is az volt (aki ugyanúgy hidegen szerette a paprikás krumplit, mint EP).
Ahogy olvastam az évtizedek során azt a rengeteget, amit EP írt, sokszor gondoltam arra, hogy most ő vette át a funkciót. Persze nem átvette, mert itt nem lehet valamiféle akaratlagos vagy tudatos cselekvésről beszélni. Ő is csak "van" - gondoltam -, mint ahogy a többiek vol-tak, és evvel az önlétével kifejez valamit, amit korunk (létünkhöz szükséges) humanizmusá-nak lehet nevezni. És míg van, nagy baj nem lehet, mert megvéd bennünket. Mégpedig sok játékkal, remek humorral, és igazi "melasz kholéval". Ebből a két szóból származik a melan-kólia, amiről sokan azt képzelik, hogy érzelmes bánatot jelent, holott az indulat és kritika fel-ső foka. A fekete epe.
Ki lesz, aki folytatni tudja? (Kenyeres Zoltán)