Gárdonyi egyik legismertebb és méltán népszerű regénye 1906 és 1908 között íródott. Az író érdeklődése ebben az időszakban egyre inkább a magyar múlt felé fordult; saját politikai, társadalmi és vallásetikai gondolatait ágyazta be a história jelmezébe, szimbolikusan, de az értők számára megfejthetően. A regény megírását gondos, a forrásokat figyelembe vevő kutatómunka előzte meg.*** A Nyelvemléktár kötetei mellett egyháztörténeti munkákat, középkori névtárakat böngészett át, sőt a Margit-szigeti domonkos kolostor föltárt részeit is tanulmányozta, rajzolta és kiegészítette magának. Képzeletindítóan hozza elénk IV. Béla korát, a tatárjárástól feldúlt és szétzilált ország életrendjét, a női és férfikolostorok belső világának különös, furcsa, ridegen szigorú rítusait. A könyv középpontjába állított szerelmi epizód: Jancsi fráter finoman festett vonzódása a király lánya, Margit iránt kevésbé sikerült, életesebbek Ágnesnek, Jancsi anyjának, Marcellusz, Jakab és Ábris barátnak portréi. A könyv legfőbb értéke kitűnő atmoszférateremtő ereje, melyhez elsősorban a szerző nyelvi leleménye, üde mesélőkedve járul.