Hubay Miklós vérbeli színpadi szerző volt, ki tudta aknázni a színpad nyújtotta sajátos lehetőségeket. Ugyanakkor a dialógusok és a monológok nyelvi megformáltsága, szellemessége és a megjelenített konfliktusok mély emberi tartalma folytán olvasva is teljes értékű irodalmi alkotások. Ez nem azt jelenti, hogy könyvdrámák lennének, ámbár az úgynevezett könyvdrámát is érdemes színpadra állítani, de a színpadot is játékba hozó Hubay-művek esetében érthetetlen, miért mellőzték darabjai többségét a magyar színházak, hiszen ezek problémaérzékeny, friss szellemű, a kor egyetemes színházművészetével együttlélegző művek mai szemmel olvasva is, és Hubay drámaírói kvalitását sikeres olaszországi, franciaországi bemutatók igazolták.
A válogatás csak keresztmetszetét adja Hubay munkásságának, művei összességének terjedelme e kötet sokszorosa. Az egyes színművekhez fűzött szerzői kommentárok ezek keletkezéséről, sorsáról emlékeznek meg, és abba is betekintést adnak, hogy e nagyszabású életmű ellenszélben született. Művei kellő méltánylásának hiánya, magyarországi életének ellehetetlenülése próbára tette az író életkedvét, de sohasem alkotókedvét és -erejét.
A huszadik század elejének szellemi izgalmai, műveltség-igénye hatották át, a világban jártas és elegáns entellektüel volt; a huszadik század végének és a huszonegyedik elejének illúziótlansága, Fausti tapasztalatai tették kemény, kíméletlen igazmondóvá. Méltóvá fétiseihez: az antikvitás drámaíróihoz. És Madáchhoz is. (ÁM)