A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival - élén a Sebő együttessel és a Muzsikással - nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta. Ennek legrégebbi és egyben legfontosabb képviselője a Vujicsics együttes. 
Ahogy magukat definiálták: "öszvérek vagyunk, magyar identitással". Amit Sebőék Tiszaalpáron vagy az erdélyi Széken találtak meg, arra ők a saját környezetükben leltek rá. A helyi néptáncegyüttes kísérőzenekarában előbb lelkes fiatalokként fokozatosan felváltották az idősebb muzsikusokat, 1974 húsvétjára pedig körvonalazódott az a csapat, amelyet akkor még Pomázi Ifjúsági Nemzetiségi Zenekarnak hívtak, de amely 1976 októberében felvette a tragikusan elhunyt zeneszerző és népzenekutató, Vujicsics Tihamér nevét. Miközben évtizedek óta zajlik náluk a családon belüli hagyomány átörökítése, hisz az 1995-ben startoló, javarészt fiaikból álló Söndörgő együttes nemcsak hogy lassan átveszi a stafétabotot az apák generációjától, hanem újabb és újabb színekkel gazdagítja a hazai délszláv zenei hagyományokat. 
A táncházmozgalom három emblematikus alakjáról, Halmos Béláról, Sebő Ferencről és Sebestyén Mártáról a szerző korábban már megjelentett egy-egy életútkötetet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodik ez a 168 oldalas, fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a magyarországi délszláv zene két legfontosabb képviselőjének (egymással is összefüggő) pályáját mutatja be.
A CD-mellékleten a rájuk nagy hatást gyakorló gyűjtésekből hallható válogatás.