Rudolf Nureyevben (1938-1993), a távoli Ufában felnőtt, majd a szentpétervári Kirov színpadán első sikereit arató, de az otthoni fojtogatóan konzervatív balettélet miatt elsőként Nyugatra menekülő "szovjet" táncosban a nagyközönség és a szakkritika is a századelő legendás férfitáncosának, Vaclav Nizsinszkijnek az újbóli megtestesülését látta.
Nureyev alakját már életében legendák - és botrányok - övezték, hiszen egyszerre volt alázatos és kibírhatatlanul akaratos; önző és nagylelkű; pénzsóvár és adakozó; csak magával törődő egoista, ugyanakkor a fiatalokat segítő mester és pártfogó; közönséges és emelkedett; az életet habzsoló társasági lény és magányos, kontemplatív gondolkodó. A színpadon pedig olyan belső tűzzel, egyedülálló energiával, rendkívüli muzikalitással és plaszticitással formálta meg szerepeit, hogy világszerte fanatikus rajongók őrjöngő tapsa és hisztérikus lelkesedése kísérte fellépéseit.
A magyar közönség mindebből semmit nem élhetett át, hiszen egy "disszidensnek" évtizedeken át még a nevét sem lehetett leírni. Ma mégis egyedül a magyar fővárosnak van joga az ő nevét viselő Nemzetközi Balettverseny megrendezésére, hiszen élete utolsó szakaszában több szálon is kapcsolódott Budapesthez.

Julie Kavanagh sokoldalú kutatásra alapozott, lebilincselő életrajza tárgyilagosan, mégis szenvedélyes csodálattal és szeretettel idézi fel e páratlanul ellentmondásos művész-zseni pályáját.