Karácsonyi versek

"Brodszkij azt a határvidéket térképezi fel, ahol a remény hitté változik, mert kétségbeesetten szükségünk van hitre, mert sehogy sem tudunk jól élni ebben az életben anélkül, hogy hinnénk valamiben, ami túl van a puszta létezésünkön." Michael Austin
1962-ben, azaz huszonkét éves korában írta Joszif Brodszkij az első "karácsonyi köszöntőjét az Istenember" születésnapjára. Ő maga fogalmazott így, visszatekintve, élete vége felé, amikor már egész ciklus született ilyen költeményekből. Az a legelső költemény, a "Karácsonyi románc" ma már az orosz költészet rejtélyes, sokat elemzett, véglegesen talán nem is megfejthető klasszikusa. Mint ahogy sok más vers is gyakran idézett klasszikus lett: a "Menekülés Egyiptomba", a "Karácsonyi csillag", a "Bölcsődal", a "Szónoklat a kiömlött tejről". A költemények jó része magát a krisztusi történetet idézi meg: a gyermek Jézus rácsodálkozását a világra, sorsa megsejtését, az aggódó Mária alakját - s mindazt, amit a művészek azóta is oly sokszor próbáltak már elképzelni. S vannak versek, melyekben a költő önmagát mint az ateista Szovjetunióban vergődő embert mutatja meg. Ez a kis könyv így nemcsak egy nagy költő ajándéka karácsonyra, hanem költészetének kvintesszenciája is: gondolatilag, formailag, érzelmi amplitúdójában is roppant változatos ciklus, amely ugyanakkor a hitről való elmélkedés és az emberi sorsot vállaló keresztény Istennel való törődés, vívódás, együttérzés csodás történetévé áll össze.
Kétnyelvű kiadásban, Soproni András fordításában jelenik meg a kötet, melyet Keresztes Dóra illusztrációi díszítenek.