Tények és tanúk: A szerencse lánya

"Sokféle oka van annak, hogy nem írom meg az emlékeimet. Az egyik az, hogy nincs meg hozzá az anyagom. Ahol én voltam, ott naplót írni nem lehetett. Amikor elengedtek, még a csokoládébonbon papírburkolatát is levették, attól félve, hogy azon valami üzenetet viszek. Tintaceruzával írtunk megnedvesített, deszkára kifeszített fehér anyagra levelet, és azt az ember bevarrta a bélés alá a ruhájába. De ezt az őrség tudta, és minden ruhadarabunkat kicserélték, vadonatújat kaptunk. Tehát a fejemben el tudtam hozni azt a három-négyezer sor verset, amit írtam, de ezenkívül arra, hogy keddi napon ez történt velem, április 4-én az történt, nagyon nehezen tudnék visszaemlékezni. Talán úgy lehetne, hogy az ember csinálna egy összejövetelt azokkal, akikkel együtt volt, és akkor megpróbálna időpontokat egyeztetni. [...] De nekem reális dátumaim nincsenek. Legfeljebb az lehet, hogy láttam egy rénszarvast állni fönt a hegy lejtőjén, és két nap világított az égen. Ez egész biztosan nyáron kellett hogy legyen, de hogy melyik évben, azt már nem tudom. [...] a lényeg életben maradni, túlélni, ha lehet, nem csinálni rosszat, és csak annyi jót tenni, ami nem az én életemből veszi el az utolsó energiát."