Káté

Papp-Sebők Attila szemérmetlenül jó költő. Lírai világa az idillikus (bár mindig fájdalomgyanús) vidéki élettől a lélektan igencsak modern vidékéig terjed, a fájdalmas (bár mindig örömgyanús) helyzetekig. Költészete ezeket mint lapokat helyezi egymásra, az egyik alól áttűnik a másik. Hol falusi hittanórán vagyunk, hol egy urbánus, középpolgári párkapcsolat kusza viszonyait figyeljük. Úgy is felfoghatók ezek a versek, mint amik a költő útját ábrázolják az említett két pont között: a hittanórától a párkapcsolatig. A magánytól a zsúfoltságig. A sebzett szikláktól a hőszivattyúk és napelemek világáig. Papp-Sebők valahova nagyon át akar jutni, szerintem Istenhez, de ilyet nem szoktunk kérdezni. Talán csak meg akar születni. "Ha az élő test elengedne, átjuthatnék" - írja. Szépen vajúdnak ezek a versek. Egyébként saját bevallása szerint nem tudja a kátét, de szemérmetlenül szereti Istent. Helyes. Talán nem is lehet másképp.
NÁDASDY ÁDÁM