A harmincas évek derekán íródott regény először a negyvenes évek folyamán, később pedig az ötvenes évek második felében jelent meg, mindannyiszor cenzúrázott változatban. Szathmáry regénye egy huszadik században élő Gulliver utazásáról szól, aki egy ismeretlen szigetre tévedve felfedez egy népet, akik a technikai civilizáció legmagasabb szintjéig jutottak.*** A tökéletes rendben élő "hinek", akik érzések, vágyak, politika, művészet és egyéb hasonló motivációk nélkül élnek földjükön, kezdetben hidegen figyelik Gullivert, később azonban hősünk saját kérésére áthelyezik a "behinek" rezervátumába, akik a hinek szöges ellentétei, azaz az emberi faj atavisztikus vonásaival rendelkező, rögeszméktől behálózott, önpusztításra hajlamos embercsoport. Gulliver mindkét világból kiábrándul, és megszökik a szigetről. A swifti ihletésű művet többek között Karinthy Frigyes, Karinthy Ferenc és Déry Tibor műveivel is rokonítják, mások Huxley Szép új világának másolatát látják benne, noha Szathmáry már évekkel korábban befejezte művét. A Kazohiniát nem véletlenül cenzúrázta a Horthy- és a Rákosi-korszak könyvkiadása. Írója a háborúba rohanó emberiség és a mindenkori tökéletes diktatúra és technicizmus karikatúráját adja. A korábban Utazás Kazohiniában címmel is megjelent regény most a szerző eredeti utószavával, A szegény csepürágó dalával kiegészítve olvasható.