A vásárlók értékelése alapján 2025-ben 11. alkalommal lettünk Magyarország legjobb internetes könyváruháza.

Kínai-magyar szótár

A széles közönség számára is hozzáférhető, modern szerkesztési formába öntött kínai-magyar szótár, mintegy 3750 írás-jegy-címszót és több mint 8000 összetett címszót tartalmaz. A címszóanyag összeállításakor elsődlegesen a magyar anyanyelvű, kínaiul tanuló, vagy e nyelvet használó közönség igényeit tartottuk szem előtt, de igyekeztünk tekintettel lenni a kínai anyanyelvű felhasználók, különösen a hazánkban élő kínai közösség szükségleteire is. A címszókészlet a szótár méretéből és jellegéből adódóan korlátozott, főképp a köznyelvi, mindennapi szókincset fedi, és a válogatás egyik kritériuma a szavak hivatalosan dokumentált előfordulási gyakorisága volt. Kínai nyelven a pekingi dialektuson alapuló, de önállóan kodifikált modern kínai köznyelvet értjük, valamint ennek történeti előzményét és a klasszikus írott nyelvet. Szótárunk terjedelmével talán némileg ellentétes, de a nemzetközi hagyományt követő módon helyet kaptak az egyes írásjegyek klasszikus írott nyelvi jelentései, használati módjai is, sőt olyan írásjegyeket is felvettünk, amelyek önállóan kizárólag a klasszikus írott nyelvben fordulnak elő, de elemként megjelennek olyan összetételekben is, amelyek a modern nyelvben is használatosak.

Szerző: Bartos Huba - Hamar Imre
Várható szállítási idő: 2-4 munkanap
Kötésmód: kemény kötés
Megjelenés: 2013
ISBN: 9789632843506
Kiadó: Magyar Kultúra Kiadó
Nyelv: kínai; magyar
Oldalszám: 474
Kezdete: 2026.02.28   Visszavonásig érvényes!
Megtakarítás: 1 488 Ft
28
Kedvezmény nélküli könyvesbolti ár (borító ár). 5 315 Ft
Kedvezményes online ár. 3 827 Ft
Adatok
Tömeg:
706 g/db
Vélemények
Legyen Ön az első, aki véleményt ír!
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Könyv Kategóriák
Menüpontok