A történelmi trauma nem múlik el az első nemzedékkel. Emlékezete továbbhagyományozódik: a következő generáció, majd az azutáni is részesül belőle. A pszichológiai értelemben vett elaboráció, a trauma feldolgozása a társadalomban és a kultúrában folytatólagos. Az ábrázolásesztétika alapproblémája egyfajta főmotívumként húzódik végig összeállításunkon. Az elemzett művek különböző poétikai irányokhoz sorolhatók, ugyanakkor természetes, hogy intertextuálisan összekapcsolódnak. A szövegek köre sajnálatosan szűk, bár sajnos több, fontos írással így sem tudtunk foglalkozni. S nyilvánvalóan az is pontosítandó, mi is számít holokauszt irodalomnak. Holokauszt és irodalom viszonyáról szólva megkerülhetetlen problémaként áll elénk a kontextus kérdésköre. Kiküszöbölhetetlen tényező, hiszen a dokumentációs környezet, az előismeretek, a biográfiai adatok stb. alapvetően befolyásolják az egyes szövegek értelmezését. A hitelesség kérdését adott esetben nyilvánvalóan el tudják dönteni a kompetensnek ítélt olvasók, ítészek. De milyen következménnyel is jár ez? Vajon mindig más olvasatokra kell-e hagyatkoznia annak, aki magát egyszerűen befogadónak tartja? Aligha. Az élmény szintű tapasztalat nem "hárítható át" semmilyen más személyre vagy intézményre. Magunknak kell földolgoznunk a traumát, amidőn magunkénak tudjuk azt. E helyzet nyilvánvalóan a tanításban is érvényes. A diákok maguk is hozzáférnek az esztétikai élményből táplálkozó tapasztalatokhoz. A tanár feladata ennek a folyamatnak a segítése, az esetleges téves előismeretek eloszlatásával, és a dokumentumok és műalkotások együttes földolgozásával. Összeállításunk ehhez a munkához kíván segítséget nyújtani.