Véges András is valaki akart lenni. Gazdag, híres és sikeres, ám történetünk kezdetén szegény, középszerű és sikertelen. Ez még talán nem lenne baj. A baj az, hogy az égvilágon semmi nem érdekli. Látszatember, látszat célokkal. Gyötrődik ebben a sodródásban, amíg egy napon, Kállai Valter, a híres ügyvéd meg nem állítja. "Kérnék egy kis szívességet." És kért... Véges Andrásból lett valaki, és akit felfedezett magában, tetszett neki. Életében először tapasztalta meg, hogy jó valamiben, és az adottságainak köszönhetően egy ragyogó világ nyílt meg előtte.
Odze György új regénye olyan tükröt tart elénk, amibe nehéz és keserű belenézni. Rajta tartani a szemünket még nehezebb. Főhősünk, Véges András alakja egy nemzedék emblematikus figurája: egy korrupt, az egyéni jóllét érdekében bármit feláldozó hatalom bizalmi embere. Sorsa, hazugságai, árulásai és elkerülhetetlen bukása azt demonstrálja, meddig mehet el valaki a siker és egy könnyű élet ígéretéért (szinte bármeddig), és van-e remény a totális széthullás után felállni és újrakezdeni. Főhősünk sorsának szemtanúja lenni nem csak azért gyötrő, mert közben érezzük (kívánjuk) sorsszerű bukását, a valódi gyötrelem a félelmünk attól, hogy vajon bírnánk-e jobbak lenni hasonló helyzetben. Elég, ha magunknak válaszolunk erre.