A valóságok határán az Új Éra genetikai átalakításokkal létrehozott népe keresi új otthonát. Egy elhagyatott bolygóra, Felyrenre esik a választásuk, ahol látszólag örök a tél, és a hóval takart táj lilás derengés alatt őrzi titkait. Ám a bolygó nem adja ingyen a szállást: a maradásért cserében meg kell fejteni a kódolt üzeneteket.
Kall, az Új Éra kiemelkedő képességű, rideg Végrehajtója, a kézhez kapott műveleti parancssort értékelve indul útjára egykori otthona felé, az emberek által is lakott Zyyl-joon számára már távoli rendszerébe.
Kezdeti kételyei helytállónak bizonyulnak, amikor szemtől szemben találja magát küldetése tárgyával: a mély empatikus képességekkel rendelkező lánnyal, G.g.-vel. Ekkor már sejti, hogy egy olyan történet elevenedett meg, ami túlmutat az eddig ismert létezés szabályain, a korábban ismert világokon.
Vajon miként reagál az emberi énjét és érzelmeit rég hátrahagyott lény arra, hogy kötődni kezd a lányhoz, akit csupán célpontjaként ismert? Mihez kezd a valóság elől a saját belső világába rejtőző G.g. a megmagyarázhatatlan kapoccsal, ami ehhez a kizárólag racionalitást ismerő teremtményhez fűzi?
Mi hivatott a világokat összetartani, ha a bennünket körülölelő valóság folyamatosan a darabjaira hullik...
Létezhetünk-e olyan jégvilágban, ahol nincsenek érzelmek - ahová nem érnek el a napok fényei?