A magyar folklorisztika egyik nemzetközi hírű kutatási irányzata már 1940 óta az egyéniségkutatás, amely a közösségben élő és tudatosan alkotó személyiségek tevékenységét vizsgálja. Balassa M. Iván 1960-ban mindössze 17 éves gimnazistaként találkozott először Széphalomban Koleszár Ferenccel, az egykori pásztoremberrel, aki ekkor már nem volt aktív mesemondó, kizárólag az unokái szórakoztatására mesélt. A fővárosi fiatalember érdeklődött az idős ember mesemondó múltja felől, és érdeklődése nyomán Koleszár egyre többet idézett fel az emlékezete mélyén szunnyadó történetekből. Az 1960 és 1964 közötti időszakban Balassa M. Iván több alkalommal is visszatért a helyszínre, és arra törekedett, hogy Koleszár Ferenc ismereteit műfaji korlátozás nélkül gyűjtse össze és bemutathassa azt a sokrétűséget, amely a népi elbeszélőket mindig is jellemezte. A kéziratos gyűjtemény tündérmeséken kívül állatmeséket, hiedelemmondákat, ponyvatörténeteket, anekdotákat, igaz történeteken alapuló elbeszéléseket is tartalmaz. Koleszár Ferenc egyedi mesemondói stílusa kifinomult érzékkel ötvözi a hétköznapi komponenseket a mesevilág csodás elemeivel. A kötet 53 mesét-történetet tartalmaz. A közzétett szövegeket a gyűjteményt sajtó alá rendező Bálint Zsuzsa átfogó igényű tanulmánya vezeti be.