A trilógia második részében Darius Kopp maga mögött hagyta a nagyváros jól szervezett társadalmát, ahol kudarcot kudarcra halmozott. A végső lökést szeretett felesége, Flora halála adta, hogy elinduljon kelet felé, és addig bolyongjon, míg a Kaukázusba, kontinensünk határára nem ért.
A harmadik rész elején Cataniában, az Etna oldalában látjuk viszont. Pizzát süt, turistabuszokat vezet. A vulkán kráterének peremén végre arra a helyre is rátalált, ahol Flora hamvait szétszórhatta. Úgy tűnik, elégedett, vagy legalábbis belenyugodott a sorsába. Ekkor azonban felbukkan tizenhét éves unokahúga, és Koppnak felelősséget kell vállalnia. Visszatér Berlinbe, baráti segítséggel, kölcsönpénzből, minden garast a fogához verve próbál a felszínen maradni. Vajon sikerülhet-e újra megkapaszkodnia?
A rokonszenves és kissé esetlen Darius Koppot érzelmek és vonzalmak önkéntelen impulzusai irányítják, a késő kapitalizmus "tulajdonságok nélküli embere" ő.