Az Ördögcsapda tizenkét darabja méltó tisztelgés a világirodalom legendás alakja, a nagy humanista nevettető, Kurt Vonnegut és életműve előtt. A történeteket áthatja a szerző csakis rá jellemző humora, továbbá az erkölcsi normáinak sérelméből fakadó harag. Megcsodálhatjuk drámaian tömör levelét, melyben értesíti szüleit, hogy a németek fogságába esett. Böngészhetjük utolsó előadását, amelyet már fiának kellett felolvasnia. Mark jegyzi a válogatás személyes hangvételű Bevezetését is.
A gyűjtemény egésze alapján újfent meggyőződhetünk arról, hogy a Mester zseniális és maradandó szellemi örökséget bízott ránk. Napjainkban eszményeinek morális üzenete az egész bolygónak szóló fontos figyelmeztetés, mely időszerűbb, mint valaha.
...hogy az ördögbe létezhet, hogy valaki büntetlenül ennyi baromságot összehalandzsázhasson? Hát csak azért úszhatta meg szárazon, mert a közönsége vevő volt a marhaságaira. Hamar rádöbbentem, hogy amikor majd bemegyek az előadóterembe, odabent a sok nép és idekint az egész világ fülig szerelmes az apámba. Bárhová követnék.
Íme, az egyik tökéletes sületlensége: "Pont annyira vagyunk nőtlenek, mint a nem meleg római katolikus papság ötven százaléka." Vagy itt van ez: "Seggfej az, aki műfogsort illeszt a farpofái közé, hogy leharapja vele a gombokat a taxi hátsó üléséről." Vagy ez: "Szimatnak nevezzük azt az ipsét, aki a női kerékpárok nyergét szaglássza."
Uramisten, vajon hová akar az én drága édesapám kilyukadni? Ám váratlanul előáll valamivel, amivel fején találja a szöget, ami felháborító, mert igaz. És éppen azért fogadjuk el igaznak, mert korábban a papi nőtlenségről fecsegett, meg hogy ki seggfej, és ki szimat.