A két kortárs költő, Lackfi János és Vörös István az Apám kakasa legújabb kiadásához a korábban megismert és megszeretett több mint félszáz költemény mellé most egy újabb tizenegy klasszikus verset válogatott.

A jól ismert verssorok ott csörögnek, ott zörögnek a gyerekkobakokban réges-régóta. Valósággal belénk nőttek, szeretettel dédelgetjük őket, nélkülük nem lennénk azok, akik vagyunk.

Mind tudjuk: „este jó, este jó”, és emlékszünk, hogy „nagy bánata van a cinegemadárnak”. Egy mese kezdődhet így: „volt egyszer egy iciri-piciri házacska”, és aztán véget érhet ezzel: „aludj el szépen, kis Balázs”. Sőt gazdagabbak leszünk egy Állatkerti útmutatóval is. Az ilyen „örökzöld” verseket szinte mind megtaláljuk ebben a régi-új válogatásban.

De mi lenne, ha ezek a dalok, mondókák, történetek ma íródtak volna, egy olyan világban, ahol van pizza, mobiltelefon, cementgyár, Rubik-kocka, parabolaantenna és tévé? Lackfi János és Vörös István tovább írta Arany János, Áprily Lajos, Babits Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Csukás István, Devecseri Gábor, József Attila, Juhász Gyula, Faludi Ferenc, Gárdonyi Géza, Juhász Gyula, Kányádi Sándor, Kassák Lajos, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Orbán Ottó, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Tandori Dezső, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Zelk Zoltán jól ismert klasszikusait.

Fura teremtmények öltenek testet, felbukkan az apám kakasa, az após macskája, a pöfögő Suzuki, a sanyarú savanyú uborka, a körömemberke, Kövér Lajos és Tányér Kázmér is. Meg ott vannak a sorok mögött a szerzők hús-vér gyerekei – Misi, Loni, Simon, Margit, Dorottya, Johanna és Ágnes –, akik belakják és körbebukfencezik ezt a rugalmas, színes, félig régi, félig mai világot.

Az Apám kakasa népszerű költeményei elhitetik minden kisiskolással, hogy verset olvasni gyerekjáték!