Lanny

Egyszer volt, hol nem volt egy kis falu London mellett, ahol a vörös téglás házak sorát csak egy templom és egy kocsma szakította meg. A falu hangjai, mint mindenhol, szerelemről, munkáról, halálról, kutyasétáltatásról és gyepgondozásról fecsegnek. Mélyen a házak alatt évszázadok óta szunnyad a halott Fogacsán apó. Néha levelekkel borítva, gyökérkarokkal rajzolják le a gyerekek, akik attól félnek, hogy ha rosszalkodnak, elviszi őket. Egy nap Fogacsán felébred, előbújik rejtekhelyéről, emberi történetekre szomjasan fülelni kezd, és csak hallgatja, hallgatja a falu szimfóniáját. Feszülten figyel egy elbűvölő fiúcskát, aki nemrég érkezett a faluba: Lannyt, akit érzékenysége különösen fogékonnyá és sebezhetővé tesz...
Max Porter kisregénye hipnotikus erővel rántja be az olvasót egy olyan világba, ahol szeszélyesen kanyargó zöld indák fonják elválaszthatatlanul össze az apró és a nagy dolgokat, az ősit és az újat, a mítoszt és az életet.

"A halott Fogacsán apó beteg vörösfenyőkarokkal öleli át magát, álláról kakukknyál csorog. Elvigyorodik. Kísértést érez, hogy mint egy sebész, fölmesse a falu testét, és kihúzza belőle ezt a gyermeket. Hogy kivonja onnan. Egyszerre fiatal és ősi, egyszerre tükör és kulcs. Aztán a halott Fogacsán apó elhagyja őrhelyét, és továbbvándorol, nevetgélve, egyik bőréből a másikba átbucskázva, most épp fényes impregnált vászon esőkabátban, a falutól megrészegedve, érzésektől duzzadva, bizsergeti a gondolat, hogy miként vezet egyik dolog a másikához, újra meg újra, és megint újra, és nincs semmiféle vég."

"Döbbenetes, megható és erőteljes... csodálatos". The Daily Telegraph
"Lehengerlő, nyugtalanító és mámorító könyv." Psychologies
"A szavak vidáman kavargó üstje." The Guardian
"Rendkívüli irodalmi bravúr." The Sunday Times
"Varázslatos és fondorlatos mű, egy igazi diadal." The Financial Times
"Igazi örömkönyv... lüktet az élettől." The Observer
"Nem sűrűn botlik az ember ennyire jó könyvbe." Maggie O'Farrell