Ágoston Vilmos ifjúkori, első regénye, a LASSÚ VÍRUS nagyon sajátságos, "direkt és rejtetten célzatos", mégis átpoétizált próza az 1980-as évek Erdélyéből, Ceausescu Romániájának őrjöngő környezetéről, megfélemlítési mechanizmusairól. A regény stilizált keretek közt vonultatja fel a korszak szereplőit, hogy ez a stilizáltság megmentse a cenzúrától (amely az "árulkodó" konkrétumokat vadászta). A kortárs olvasó azonban nagyon is értette a LASSÚ VÍRUS történetét.
A mai, pár évtizeddel későbbi (és a majdani!) olvasó számára pedig életveszélyesen, mégis humorosan groteszknek tűnik a történet. A "virózis" jelenség is már némiképp ismerős a maga - lassú, lappangó! - nemében, hiszen a covidnak és pszichózisának tapasztalatai után vagyunk... Ám e regény identitásunk,
lényünk, kulturális kötöttségeink mélyére ás: "A kultúrvírusokat azonban nehezebb azonosítani (...) számtalan
formát ölthetnek a filozófiától egészen a művészetekig. Állandóan megtalálják a túlélés formáit és a beazonosítás elleni kibúvót" - olvashatjuk e fergetegesen vidám-szomorú, szellemes és örök aktualitású regényben.